Ne cirkuszolj, irány a cirkusz!

Spoiler:

Továbbra is a kis karavella fedélzetén utazgattam. Legutolsó napló bejegyzésem két hete volt, valahogy mostanában nem volt kedvem írni. Inkább segítettem ahol tudtam, a legénység így kezdett jobban megkedvelni.
- Hé Jason, segíts behúzni a vitorlát, úgy tűnik vihar készül.- Szólt oda egyikük, akit Albertnek hívtak. Magas erős ember volt, jóval túl a harmincon, életének háromnegyedét a tengeren töltötte.
- Máris jövök!- Mondtam, majd felmásztam az árbocra. Jót is tett egyébként, remekül edzésben tartott, és nem árt ha jóban vagyunk azokkal, akikkel egy vízen úszó fadarabon élünk együtt. Albert ugyanúgy felmászott az ellenkező oldalon, és elkezdtük felhúzni a vitorlát. A kapitány, közben a többieknek parancsolgatott, akik fel alá rohangáltak, és teljesítették a parancsokat. Hordókat vittek le a raktérbe, és mindent rögzítettek, nehogy a szél, vagy a hullámok lesöpörjenek bármit is. Jócskán dél volt, mire mindennel végeztek, addigra a sötét felhők teljesen eltakarták az égboltot. Majd eleredt az eső. Jason, Albert, a Kapitány és a többiek mind a fedélzeten figyelték az időjárást. A szél egyre erősödött, nem telt bele pár perc, méteres hullámok csapkodták a hajót, villámok csapódtak a tengerbe, a szél egyre erősebben fújt, az eső csak zuhogott szakadatlan, a kapitány parancsokat ordítozott, amiknek nagy részét elfújta a szél, így nem hallottuk őket. Sokan, viszont tapasztalt tengerész lévén maguk is tudták mit kell tenniük. Albert odajött, és elmondta ilyenkor mi a teendő, így végre mindenki végezte a dolgát. De a tengert ez nem hatotta meg. Hirtelen egy hatalmas hullám kerekedett fölénk, elnyelte a hajót, nekem sikerült a korlátban megkapaszkodni. Albert viszont felkiáltott
- EMBER A VÍZBEN!- Akkor megláttam Andyt és Markot amint lassan sodródnak el a hajótól. Egy kötelet kötöttem a lábamhoz, a végét odadobtam Albertnek.
- Fogd!- Mondtam és mielőtt ellenkezhetett volna a vízbe vetettem magamat. Csak úsztam és úsztam, és végül sikerült elérnem Andyt, visszavittem, de mikor újra a tengerre néztem Mark sehol sem volt.
- Jason! Gyere ki!- kiáltotta Albert, nem tehettem mást, dühös voltam magamra, amiért nem tudtam segíteni. Albert épp húzott fel a hajóra, mikor hatalmas dörej és recsegés közepette a hajó kigyulladt.
- Villámlik ba**átok meg!- kiáltotta a kapitány- oltsátok el! Andy irány fel, muszáj kikötnünk különben itt veszünk!
Andy felmászott, a kapitány pedig a kormányt próbálta egyenesben tartani. Én Albert és még néhányan eloltottuk a tüzet. Pár perc múlva Andy felkáltott!
-Kapitány, arra látok valamit!- Észak felé mutatott, mindenki azon fáradozott, hogy valahogy eljussunk odáig, a vihar kezdett enyhülni, a villámok megunták a játékot, de a vihar még tombolt. A szigetet már tökéletesen láttam, egyre közelebb értünk, és akkor meghallottam azt a hangot amit soha nem fogok elfelejteni. Nyikorgó recsegő ropogó zörej tört fel a hajó aljából. Két társammal azonnal lerohantunk. Egy szikla végighúzta a hajó alját, a víz elkezdett bezúdulni. Albert elkezdte befoltozni a léket, én és még egy páran a vizet próbáltuk kiöntögetni, de nem volt sok haszna, mire kiemeltünk egy vödörnyit kétszer annyi került a helyére. Szerencsére Albertnek sikerült ideiglenesen betömnie a hajót valami ragaccsal. Mikor felmentünk a fedélzetre, egy város körvonalazódott ki. Kikötöttünk, és csak ekkor vettük észre a zűrzavart. A vihar itt is megtette a hatását, háztetők repkedtek, sok ember fejvesztve rohangált, mi pedig a káosz közepébe érkeztünk.
- Lyukas a hajónk, megégett, Mark eltűnt, és egy zűrzavarral teli városba érkezünk, nem jó jel...

- Hát ba***a meg ez sz*r ügy.. Még itt is tombol ez a k**va vihar, de legalább föld van a talpunk alatt.- Jegyezte meg a kapitány. -Na nyomás keressünk valami helyet ahova behúzódhatunk, és reménykedjünk a hajót nem a kikötő aljáról kaparjuk össze.- És alig, hogy ezt kimondta a tat árboc recsegve ropogva a vízbe dőlt. Kórusban mondtunk egy két cifrát, majd elindultunk a városba, úgysem tudtunk mit csinálni vele. Ám ott sem volt rózsás a helyzet, kész tájfun, hurrikán tornádó, hívd aminek akarod pusztított. Házak repkedtek, a fák tövestül kicsavarodtak, sziklák gördültek a hegyekből, a homokos parton, a szél felfújta a homokot és kész homokvihar keletkezett. Egyetlen nagy épület tűnt biztonságosnak, valószínűleg a városháza. Odasiettünk, bekopogtunk, de nem nyitottak ajtót, Albert feltalálta magát, berúgta az ajtót, így beljebb kerülhettünk, odabent senkit sem találtunk. Aki pedig kint volt rég megfulladt a homoktól, vagy talált menedéket és esze ágában sem volt kijönnie onnan. Így hát bent maradtunk. Egész addig, míg a mennyezet repedezni nem kezdett. Lécek hullottak le, így lesiettünk a pincébe, épphogy leértünk mikor recsegve ropogva összedőlt. Odalent tíz húsz embert találtunk.
- Ömm.. Elnézést, hogy így magukra törtünk de nem találtunk máshol menedéket.- Mondtam nekik, kedvesek voltak, odaengedtek egy kandalló mellé megmelegedni. Odakint még mindig tombolt a vihar. A tenger kiöntött, a házak mind romba dőltek és lécek repkedtek a levegőben, amelyek ha eltaláltnak valakit az csúnya véget ér. Az állatok, róluk ne is beszéljünk, némelyik tehenet felkapta a szél és egy háznak csapta. De volt szegény pára akit tehetetlenül vitt a szél odafent.
Pár óra múlva az egyik helyi felnézett, elállt-e a vihar. Nem jött vissza, úgy döntöttem felmegyek én is, megnézem mi történt, Albert is velem jött. A fickóra rádőlt egy gerenda. Ripityára tört a keze, a vihar pedig még mindig tombolt. Elnéztem a kikötő irányába. A hajónk már nem volt ott, talán elsüllyedt, vagy elsodorta a víz, nem lehetett tudni. Vissza vittük a férfit a pincébe, egy nő ellátta a sérülését, és hajlongva megköszönte a segítséget. Az est többi része eseménytelen volt, néha érkeztek még emberek, egyik csoport úgy ahogy mi a tengerről vetődött ide, ők viszont csak a mentőcsónakoknak és a szerencsének köszönhették hogy partot értek. Néha hallatszottak furcsa hangok, valószínűleg újabb ház dőlt össze, de ezt leszámítva semmi. Szerencsésen túléltük, még ha minden oda is lett.

Reggelre a vihar semmivé lett. Ha a tenger felé fordultunk mintha meg sem történt volna, hisz olyan nyugodt volt mint egy alvó újszülött. De amint a szigetre tekintettünk bebizonyosodott nem álom volt, tulajdonképp egy épület sem maradt épen. A házak ledőltek, és csak a piros téglából épített kémények jelezték egykori helyüket. A kapitány és a többiek elmentek megnézni a hajót, én úgy döntöttem segítek a helyieknek. Az lakosok egy romoktól megtisztított területen most sátrakban laktak. Oda indultam, megkérdezni tudok e segíteni valamiben. Egy magas izmos férfi éppen utasításokat adott, ő lehetett a polgármester, vagy valami elöljáró.
- Napot! - Kezdtem bele. - A nevem Jason Low, és néhány társammal az éjszaka kötöttünk ki a szigeten, esetleg segíthetnék valamiben?- A férfi rámnézett és bemutatkozott.
- Üdv! Az én nevem Anthony Holme én vagyok a város polgármestere. Hálás vagyok a segítségért,- A kikötő irányába mutatott - Ott az a nagydarab úr Bates ő majd ad neked feladatot.- Amikor azt mondta nagydarab nem viccelt, volt vagy két és fél méter magas és majdnem olyan széles is. Épp egy nagy lécet emelt fel, amikor meglátott.
- Hát te mit lábatlankodsz ott?- Vetette oda.
- Jason Low vagyok, a polgármester küldött segíteni - Válaszoltam neki és kezet nyújtottam.
- Anthony?... Na rendben - belecsapott - A törmeléket kellene eltakarítani, de azért vigyázz magadra, meg ne ártson a sok emelgetés!- Mondta nevetve.
- Ne aggódjon hozzá vagyok szokva!- Azzal én is felemeltem egy lécet, körülbelül ugyanakkorát mint amilyet ő, kissé elcsodálkozott aztán ismét felnevetett.
- Látom te is sok spenótot ettél kölyök! Figyelj ott az a kupac oda kell vinni, ha látsz valami személyesnek tűnőt, szólj annak a hölgynek ott, de vigyázz vele, pletykás egy némber!- Azzal elindult a kupac felé, én követtem, majd megint és megint, elég sokszor, mikor az egyik lom alatt egy játékmackót fedeztem fel. Felemeltem és leporoltam, szegénynek leesett az egyik gombszeme, de biztos örülnek majd neki ha viszontlátják. Odavittem a hölgyhöz akiről Bates beszélt.
- Jó napot! Bates mondta hogy ide hozzam ha találok valami személyeset, nos ez szerintem elég személyes.- Azzal átnyújtottam neki a macit.
- Köszönöm, valaki biztos örül majd neki- mondta ő is mosolyogva, furcsa mód a legtöbb ember nevetett, a hatalmas pusztítás ellenére- A nevem Anne és téged hogy hívnak? -Mondta ismét kedvesen.
- Jason Low vagyok, az éjszaka érkeztem hajóval ha nem sikerül kikötni, bele se merek gondolni mi történt volna.
- Szegény, biztos nehéz utad lehetett, örülök hogy szerencsésen megérkeztél, én szerencsére éppen a pincében voltam egy barátommal, képzeld mit mesélt nekem! Egy cirkusz van a szigeten!
- Egy cirkusz? Kinek van ideje ilyenkor cirkuszba menni?
- Még a vihar előtt jöttek, azt hallottam, hogy kizsebelik azokat, akik beülnek az előadásra.
- Talán.. Talán valakinek meg kéne leckéztetni őket...- gondolkodtam hangosan, mikor Bates rámkiáltott.
- Hé Jason ne bájcsevegj, gyere segíts!- Odarohantam, és folytattam a munkát. Késő délutánig dolgoztunk, mikor kész voltunk oda mentem Annehoz.
- Napot Anne emlékszik még rám?
- Ó, szia Jason! - válaszolta mosolyogva.
- Tudja, beszéltünk egy cirkuszról a szigeten.
- Igen... Mi van vele?
- Meg tudná mondani, hogy hol van? Úgy döntöttem elbeszélgetek a tolvajokkal..
- Hát, nem tudom pontosan, de egy barátom szerint a sziget másik felén.- Egy pillanatra elhallgatott majd szigorú hangvétellel folytatta. - Vigyázz magadra, nehogy bajba kerülj!
Miután biztosítottam, hogy úgy lesz, elindultam a "sziget másik fele" felé.