Név: Neko (Sir Arthur Menéndez de Avilés)
Faj: Macska
Nem: Hím
Kor: Ismeretlen
Felszerelés: A nyakörvét egy csengettyű díszíti, amelyben egy kisméretű Den Den Mushi lett elrejtve - ezen keresztül képes kommunikálni William-mel.
Képesség: Ismeretlen okoknak köszönhetően megérti és beszéli az emberek nyelvét, emellett macska létének hála az állatokkal is képes szót érteni.
Kinézet: Első ránézésre egy átlagos
macska, fekete bundával és kék szemekkel. Bordó nyakörvet hord, amin egy kis csengettyű lóg.
Jellem: Ha egyetlen szóval kéne jellemezni, az „összetett” illene rá a leginkább. Életvidám, kissé felelőtlen alak - szinte semmit sem vesz komolyan, az életet egyszerűen csak élvezni akarja, épp’ ezért gyakran keresi a kalandokat. Magabiztos, szinte már egoista, adottságaival előszeretettel él vissza - kihasználja az embereket, illetve le is nézi a legtöbbjüket. Legalábbis a férfiakat, hiszen annak ellenére, hogy Ő „csak” egy macska, rendszerint keresi a nők társaságát. Mindezek ellenére van egy komolyabb, filozofikusabb oldala is, amely rendkívül ritkán tör a felszínre. Ilyenkor igaz társ és barát lehet azok számára, akiket a bizalmába fogadott.
- Még mindig nem tudom felfogni, mi ütött belém... miért tartottam veled? - hirtelen nyomást éreztem a mellkasomon; már órák óta próbáltam elaludni, ám ez a kellemetlen hang folyton megtörte a csendet, valahányszor úgy éreztem, végre sikerül álomba merülnöm. Milyen kellemetlen. Szemeimet kinyitva a mellkasomon ücsörgő bajszos bolhazsákra pillantottam. Látszólag nem mondott neki semmit a „személyes aura” fogalma, meglehetősen frusztrált, hogy ilyen közel merészkedik hozzám.
- Pont ezen gondolkoztam Én is. - motyogtam alig hallhatóan, miközben letessékeltem magamról a fekete macskát, és öregesen felültem.
- Egy szóval se mondtam, hogy velem tarthatsz. - körbenéztem. Egy elhagyatott, rozoga házba költöztem be erre az estére. Ugyan otthonosnak egy kicsit sem volt otthonos, nem panaszkodtam, hiszen tető volt a fejem fölött - mióta elhagytam az utolsó falut, ahol csaposként dolgoztam, legtöbbször a nyílt ég alatt aludtam, teljesen kiszolgáltatottan.
- Ostoba! Hálásnak kéne lenned, hogy megjutalmazlak a társaságommal. - milyen önelégült… már az első perctől kezdve nyilvánvaló volt számomra, hogy nem éppen az a hallgatag, szerény típus, ámbátor még most se sikerült hozzászoknom ahhoz, hogy ennyire egoista. Egyáltalán mire ez a hatalmas önbizalom? Hiszen Ő csak egy beszélő macska.
- Jól van, Neko, igazad van… - hagytam rá halvány mosollyal az ajkaimon, ámbátor neki nem tetszettek annyira a szavaim; hirtelen felém ugrott, s jobb mancsával végigkarmolta csupasz felsőtestem.
- Hogy merészeled… már ezerszer elmondtam, hogy az Én nevem Sir Arthur Menéndez de Avilés! - siránkozott.
- Nem fogok egy ilyen hosszú és bonyolult nevet megtanulni. Jó a Neko név is. - feleltem neki, majd kinéztem az ablakon. A Nap már felmenőben volt. Hiába nem aludtam semmit, ideje volt tovább indulni.
- Ha ennyire nincs kedvedre a társaságom, akkor most szétválhatunk. Én arra, Te pedig a másik irányba. - javasoltam neki, majd szó nélkül elindultam abba az irányba, amelybe az előbb is mutattam. Alig tettem meg néhány lépést, karmok fúródtak a testemben, ám, amilyen hirtelen jöttek, olyan gyorsan el is tűntek porhüvelyemből. Helyette arcom jobb oldalát kezdte el cirógatni valami - fekete bunda.
- A fenébe! Nekem is pont arra van dolgom, szóval muszáj veled tartanom, Will.- William. - javítottam ki.
- Szóval nem szereted, ha így hívnak, Will?- Tudod, mit, Neko? Hívj, ahogy akarsz, csak fogd be… 
