Hajtóvadászat

Tárgy: Re: Hajtóvadászat Hétf. Ápr. 01, 2013 6:51 am

Mivel Drake fegyvereiért még nem mentetek érte, most, hogy így összemelegedtetek - Wink

-, a legelső utatok a fegyverraktárhoz vezet; itt megtalálja Drake a kardját és a pisztolyait, valamint magatokhoz vehettek néhány más fegyvert is, ha gondoljátok - persze ezek sima fegyverek, semmi tengerkő és gyémántberakás - berakás, értitek Wink

-. Miután felfegyverkeztek, elindultok kiféle az épületből, megkezdődik a szökés. Szerencsétek van, csak néhány tengerésszel találkoztok össze, és azok sem jelentenek különösebb gondot. A post végén, miután jó pár akadályt leküzdöttetek - ezeket rátok bízom -, szembe találkoztok a Raten által keresett személlyel, John-nal.
Feladat: Győzzétek le.

Tárgy: Re: Hajtóvadászat Kedd Ápr. 02, 2013 2:40 am

A két egyenruha zseniális ötletnek bizonyult. Lehajtott fejjel, tengerész sapkámat mélyen a szemembe húzva ballagtam végig a folyosókon, mellettem Raten hasonló testtartásban, és a szívem mindig majd kiugrott, mikor egy másik tengerész haladt el mellettünk. Általában csak köszöntek, és mentek is tovább, így gond nélkül haladtunk keresztül a bázison, a kijáratot keresve. Ahogy egy pillanatra felemeltem a tekintetem, érdekes felirat szökött a szemembe: fegyverraktár. Állammal a terem felé böktem, mire társam vette a lapot, és mindketten besasszéztunk az ajtón. Odabent kis keresgélés után megtaláltam fegyvereimet, amik kellemesen simultak a kezembe. Nem voltak különlegesek, de már megszoktam őket. Társam két kardot szemelt ki magának, amit kissé furcsálltam. Nem is azt, miért ezeket választotta, hanem ha ehhez a fegyverhez van alkalmazkodva, miért nincs sajátja.
- Ahogy látom te csak kölcsönvett fegyverekkel harcolsz. - vigyorodtam el szemtelenül.
- Az eredeti pengéim megsemmisültek, és azóta nem igazán forgattam kardott. A legtöbbször nem szükséges. - kíváncsi voltam, mi az a legtöbbször, így újabb csapdát állítottam fel.
- Miért is gondoltam, hogy egy egyszerű lakos kardot forgatna rendszeresen.
- Hát igen... - válaszolta, aztán elhallgatott. Most sem tudtam meg semmit, ami érdekelt volna, de egyre jobban biztos voltam benne, hogy valami nincs rendben a srác körül.
- Mindegy, ideje indulnunk. Szerinted mikor jönnek rá, hogy megléptünk? - mintegy végszóra, odakint ordítozás és lábdobogás hangzott fel, és hamarosan nyílt az ajtó, és egy tengerész vágódott be rajta. Végigmért minket, és már egy pillanatra azt hittem, vége a dalnak, mikor szigorú hangon ránk mordult.
- Maguk meg mit keresnek itt? Nem hallották, hogy megszökött két rab? Nyomás a keresésükre!
- Te, szerintem most. - mondta halkan Raten, aztán mindketten elindultunk, hogy megkeressük önmagunkat. Útközben több futkosó tengerésszel találkoztunk, én pedig mindegyiknek odakiáltottam, meg vannak-e már a szökevények. A színjáték akkor ért véget, mikor kis híján nekiszaladtunk egy kisebb csapat rangidős vezetőjének.
- Hohó, nyugalom, tengerész! Megvannak már a mocskos disznók? - kérdezte a férfi, mire kihúztam magam.
- Elnézést, kapitány, sajnos még nem találtuk meg őket. - a sirály szemében érdekes fény villant, és kissé megfeszült a lába.
- No de... - szólalt meg volna a mögötte álló három alak egyike, de felettese szigorú pillantása belé fojtotta a szót.
- Értem. Szóljanak Henry parancsnok-helyettesnek, hogy a keleti szárny üres.
- Értettük, uram! - tisztelegtem, és már fordultam is volna meg, mikor erős keze megragadta a vállamat.
- Milyen kár, hogy még csak parancsnok vagyok, és Henry parancsnok-helyettes a hátam mögött áll.
- Milyen kár, hogy meghaltál! - jelent meg hirtelen társam a parancsnok háta mögött, kezében tartott kardja hegye pedig a sirály mellkasából állt ki, véresen csillogva. Ugyanazt a technikát használta, mint a főtéren is. Egyszer kihúzom belőle, mi ez. A maradék tengerészek vették az adást, kardot rántottak, és ránk támadtak. A magasabb rangjelzést viselő, vélhetően Henry parancsnok-helyettes Ratent vette kezelésbe, a két talpas meg engem pécézett ki magának. Pisztolyaimat nem volt időm újratölteni, így szablyámmal vettem fel ellenük a harcot. Egyikük egy függőleges vágással akarta kezdeni a harcot, de láthatóan eléggé kezdő volt, ugyanis olyan védtelenül hagyta a mellkasát, hogy szinte sajnáltam volna, ha nem döföm le. Bugyborékoló hangot hallatva összecsuklott, amit társa csak elhűlve figyelt.
- Remélem nagyobb kihívás leszel! - vigyorogtam rá, és párbajozni kezdtünk. Ő már nem követett el kezdő hibákat, de az erőnléte és a sebessége alulmúlta az enyémet. Hol jobbról, hol balról vágtam felé, míg végül egy erőteljes mozdulattal kiütöttem kezéből fegyverét, majd átvágtam a torkát. Társam is végzett ellenfelével, és örömmel állapította, meg, hogy két karddal nem volt olyan gyámoltalan, mint a téren.
- Ez közel volt. Most tűnjünk el, mielőtt észreveszik a dulakodás hangjait.
- Menjünk gyorsan! És legközelebb én beszélek.
- Ahogy akarod! - hagytam rá, így tovább vándoroltunk az épület folyosóin. Szerencsére több tengerészben nem szaladtunk bele frontálisan, azonban érdekes alakot pillantottunk meg. Leírásra összepasszolt Raten "barátjával".
- Azt hiszem, nyertem neked egy ingyen kört! Oda nézz! - böktem a mellettünk haladó folyosó egyik zárt ajtaja lőtt ácsorgó férfira. Társam nem válaszolt, szó nélkül elstartolt mellettem, és a férfire támadt. Szép kis barátok!
- ELÁRULTAD A TÁRSAIDAT! - ordított rá a férfira, mire elvigyorodtam. Ledobod a lepled végre, drága Raten? Megálltam a folyosó szélén, hátamat a falnak vetve, és néztem, ahogy az esemény szépen kibontakozik. Valóban érdemes volt egy kis kitérőt tennem a Grand Line-ról. Miután egy kemény ütés hatására a földre került, a férfi kibökte a mai nap legérdekesebb mondatát.
- Esélyetek sincs, Raten! A lázadóknak végük!
- Ne merj ilyet mondani! Főleg ne előttem! - csattant fel "tárdsm", és fejbe rúgta "barátját", aki elterült. Valószínűleg ekkor tudatosult benne a jelenlétem, mivel aggódva pillantott felém. Csak elmosolyodtam, majd kimért léptekkel felé sétáltam.
- Szóval nem akarta állni a piát! Sajnálatos. - tettem az ártatlant, de kételkedtem benne, hogy átverhettem.
- Nem szeretem ha átvernek. - mondta, miközben leporolta a ruháját.
- Azt látom. Minden esetre ideje tovább állnunk, mielőtt rájönnek, kit is fogtak el valójában. - mindegy, milyen rangban, egy lázadó mindig értékes fogoly. Az pedig jó a haditengerészetnek. És én nem akartam, hogy jó legyen nekik.

Tárgy: Re: Hajtóvadászat Kedd Ápr. 02, 2013 3:19 am

Miután mindketten felöltöttük az álcánkat, szó nélkül indultunk tovább, kifelé erről a fertőről. Persze alkalmazhattam volna a diszciplínám – elmém, akármilyen megterhelő is volt ez az elmúlt időszak, mégis frissen állt szolgálatomra, de nem akartam otthagyni társamat egyedül. Úgy éreztem, hogy alávaló, sunyi dolog lenne otthagyni, és amúgy is, a tengerészet ellensége a Világkormány ellensége – ellenségem ellensége pedig a barátom. Épp befejeztem ezt a gondolatmenetet, amikor Drake fejével egy ajtó felé biccentett, én pedig követtem a tekintetét – hogy aztán elmosolyodjak. A fegyverraktár, amit kiszemelt nekünk gond nélkül tárta ki ajtaját, és Drake boldogan vette magához fegyvereit – én pedig kis gondolkodás után két kardot emeltem fel.
- Ahogy látom te csak kölcsönvett fegyverekkel harcolsz. – nézett a férfi a két fegyverre, mire megvontam a vállam.
- Az eredeti pengéim megsemmisültek, és azóta nem igazán forgattam kardot. A legtöbbször nem szükséges. – azt nem tettem hozzá, hogy miattam pusztult a két gyönyörű penge, és hogy azóta csak a két kezemet használtam, ha harcolnom kellett – vagy a taktikai csapásmérő egységemet.
- Miért is gondoltam, hogy egy egyszerű lakos kardot forgatna rendszeresen. – jegyezte meg Drake, mire magamban elmosolyodtam. Alighanem csapdába akart csalni, én viszont nem igyekeztem teljesíteni ezt az óhaját.
- Hát igen… – hallgattam bölcsen, hiszen nem akartam semmivel leleplezni magam. Persze ha eddig gyanús voltam, akkor ezzel még inkább azzá válhattam a szemében, de nem érdekelt – lassan vége ennek a kalandnak.
- Mindegy, ideje indulnunk. Szerinted mikor jönnek rá, hogy megléptünk? – törte meg a csendet Drake, nameg az ordítozás ami hirtelen kintről felhallatszott. Hogy megerősítsen ebben, egy tengerész is berontott az ajtón, mire megfeszültek az izmaim – de a szerencsénknek hála azt hitte közéjük valók vagyunk.
- Maguk meg mit keresnek itt? Nem hallották, hogy megszökött két rab? Nyomás a keresésükre! – adott parancsot, mire gépiesen tisztelegtem, miközben kissé Drake felé fordultam.
- Te, szerintem most. – válaszoltam korábbi kérdésére, majd mindketten elindultunk, hogy megkeressük egymást. A rohanás közben – mi a bejárat felé, a többi tengerész pedig mindenfelé – Drake több sirálynak is odaordított, hogy megtudakolja a hollétünket, és a keresésünk állapotát. Egyszerre egy nagyobb csapatba botlottunk – majdnem szó szerint.
- Hohó, nyugalom, tengerész! Megvannak már a mocskos disznók? – kérdezte a tiszt, mire Drake kihúzta magát – bár ne tette volna.
- Elnézést, kapitány, sajnos még nem találtuk meg őket. – majdnem a homlokomra csaptam tehetetlen dühömben. Ez a félnótás nem ismerte a tengerészeti tisztjelzéseket, és épp most kapitányozott le egy parancsnokot.
- No de... – kezdtek tiltakozni a többiek is, mire szó nélkül „eltűntem” a szemük elől – ezt nagyban segítette a tény, hogy mindannyian Drake-re illetve a parancsnokra szegezték a tekintetüket.
- Értem. Szóljanak Henry parancsnok-helyettesnek, hogy a keleti szárny üres. – adta ki a parancsot a férfi – nyilvánvalóan csapda volt – miközben lassan hátráltam. A csoportot le tudnánk győzni – főleg ha kiiktatom a rangidős tisztet – de akár meg is léphetnék teljesen egyedül.
- Értettük, uram! – tisztelgett Drake, és már félig meg is fordult, amikor úgy döntöttem, hogy megmentem a szerencsétlent.
- Milyen kár, hogy még csak parancsnok vagyok, és Henry parancsnok-helyettes a hátam mögött áll. – szólt fenyegetően a tengerész, miközben én előhúztam egyik kardom a háta mögött, majd hirtelen mozdulattal átdöftem a mellkasán.
- Milyen kár, hogy meghaltál! – suttogtam a fölébe, ahogy a test lecsúszott pengémről. Miközben a másik penge is kezembe siklott, a tengerészek is kardot rántottak – én pedig szó nélkül kezelésbe vettem a parancsnok-helyettest – vélhetően Henryt. Szavak nélkül párbajoztunk, a pengék villódzása beszélt helyettünk – én pedig lassan felidéztem az elmúlt tudást, ahogy testem gépiesen ismételte a begyakorolt formulákat. A férfi alighanem kevésbé gyakorlott emberként összpontosított, és teste helyett az elméjével próbálta felfogni a mozgásom – ami épp elég késlekedést adott számára ahhoz, hogy legyőzhessem. Na nem csak ezért nyertem – gyorsabb is voltam, és a folyamatos hárításban láttam, hogy fáradni kezdett. Nem is kínoztam tovább, egy elegáns vágással kereszteztem a torkát, majd pengéimet megtöröltem az összecsukló alak ruhájában – utáltam, ha összevérez egy kard.
- Ez közel volt. Most tűnjünk el, mielőtt észreveszik a dulakodás hangjait. – szólt Drake, aki szintén végzett ellenfeleivel, mire megvontam a vállam.
Menjünk gyorsan! És legközelebb én beszélek.- szögeztem le, mivel nem akartam ehhez hasonló incidenseket.
Ahogy akarod! – hagyta rám, miközben tovább futottunk – immáron eseménytelenül, egészen addig, amíg meg nem láttuk John – a drága jó „barátomat”.
- Azt hiszem, nyertem neked egy ingyen kört! Oda nézz! – mutatott Drake is a fickóra – tehát ő is észrevette – én pedig szó nélkül rohantam el Drake mellett, még a diszciplínáról is megfeledkezve. Nem akartam elszalasztani az esélyem – noha egyelőre csak lefogni akartam – tudtam, hogy ha esélyt adok rá elszelel.
- ELÁRULTAD A TÁRSAIDAT! – ordítottam, amikor már elég közel jártam hozzá, és ahogy felém fordult, egy határozott ütéssel ismertettem össze az öklömmel. Miközben hátratántorodott elkaptam a ruháját, és visszarántottam magam felé, egy újabb ütést adva le a védtelen ellenfelemre.
- Esélyetek sincs, Raten! A lázadóknak végük! – hörögte a földön térdelve, miközben vért köpött.
- Ne merj ilyet mondani! Főleg ne előttem! – rúgtam fejbe teljes erőből, mire a hátára esett, és elterült a földön. Ahogy a köd leszállt az agyamról, hirtelen aggódva pislogtam Drake felé, nem tudva mennyit hallhatott, és mit gondol erről az egészről.
- Szóval nem akarta állni a piát! Sajnálatos. – lépett oda hozzám, tudatlanságot színlelve. Hálás voltam érte – nem akartam beavatni a részletekbe. Ahogy elnéztem John, biztos voltam benne, hogy többé nem kel fel a földről.
- Nem szeretem ha átvernek. - mondtam, miközben leporoltam a ruhámat.
- Azt látom. Minden esetre ideje tovább állnunk, mielőtt rájönnek, kit is fogtak el valójában. – ebben egyetértettem Drake-kel.

Tárgy: Re: Hajtóvadászat Kedd Ápr. 02, 2013 3:25 am

Na, itt az utolsó kör, srácok! A feladatotok rendkívül egyszerű - meneküljetek el, majd a bázis elhagyását követően irány a kikötő, és hajózzatok el együtt, vagy külön a Naplementébe... érthetőbben fogalmazva, írjatok egy levezető kört, amiben végleg magatok mögött hagyjátok ezt a szigetet. Ja, igen! Ha már ilyen szigetet találtatok ki, akkor magyarázzátok el nekem részletesen, hogyan lehet elhagyni ezt a helyet! Wink

Tárgy: Re: Hajtóvadászat Vas. Ápr. 07, 2013 12:57 am

Raten egy pillanatig elgondolkodott, majd összeszedte magát, és bólintott.
- Rendben, induljunk. Való igaz, nem kellene visszakerülni - legközelebb nem biztos, hogy ilyen szerencsénk lesz. - pedig láthatóan amiből a lázadó nem volt kifogyva, az a mázli.
- Akkor mire várunk? - vigyorodtam el, és a bázis bejáratán kilépve elindultam egy irányba.
- Tudom, már megpróbáltunk szétszóródni, de most lehet jobban járnánk vele. - vetette oda társam, majd egy másik útvonalon indult el.
- Akkor jó szelet, jó szerencsét! - kurjantottam vissza a kalózok szokásos köszönését, és elvigyorodtam.
- Sok szerencsét neked, barátom. - biccentett, majd eltűnt a szemem elől egy ház mögött. Gyors sétává lassítottam a rohanást, hogy ne keltsek feltűnést, és a kikötő felé indultam, ahol kis vitorlásom várt. A városka lakói láthatólag nem tudtak sok mindent kis akciónkról, de ez nekem csak kapóra jött, ugyanis senki nem akart gáncsot vetni előttem, esetleg fejbe kólintani valamivel. Ahogy kiértem a kikötőbe, és megpillantottam csónakomat, valami az eszembe ötlött. Ha erre a szigetre csak befelé vezetnek áramlatok, hogy lehet kijutni? Csodálkozva húztam fel a szemöldököm, mert járművem mellett még mindig az a férfi szorgoskodott, akinek pisztolyt nyomtam a fejéhez. Jelentősen belemerült egy kötélcsomó kibogozásába, így nem vette észre, ahogy mögé lopakodok. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és egyik flintlockomat, habár töltetlenül, de a tarkójához szorítottam.
- Jól érezte magát a szigeten, uram? - kérdezte kissé félénken, de láthatólag nem lett halálfélelme.
- Remekül. Sajnos volt egy kis konfrontációm a helyi haditengerészekkel, szóval szeretném a lehető leghamarabb elhagyni a szigetet. Úgyhogy ismét élet-halál kérdést teszek fel. Természetesen nem az én életem a tét. - vigyorodtam el, habár nem láthatta. - Hogyan tudok innen elmenni?
- Természetesen vontatóhajóval. - mondta csevegő hangon, mintha az én hibám lenne, hogy egy ilyen magától értetődő dologra kérdezek rá. - Ott is van, ni! - mutatott a tenger felé, ahonnan egy fehérre festett, hajószerű szerkezet közeledett. - Néhány dial van beleépítve, így képes szél nélkül, áramlattal szemben haladni, és a spirálindák hatókörére vontatni a hajókat. Minden kikötőben van egy. - kíváncsi lettem volna a dialokra, mivel Jaya-n is lehetett találni néhányat, és ezek igen értékes kincsnek számítottak, de jelen pillanatban ez nem érdekelt. Elengedtem a szerencsétlent, beugrottam a vitorlásba, és megvártam, míg a vontatóhajó egy kampós kötél segítségével kivontat a nyílt vízre. Meglehetősen jó tempóban haladt, és így néhány perc alatt már újra South Blue-n ringatóztam. Érdekes egy kaland volt. Beteg tengerészek, bosszúálló lázadó, csapdába ejtő sziget... Valami azt súgta, még lesz dolgom ezzel a Raten-nel.

Tárgy: Re: Hajtóvadászat Hétf. Ápr. 08, 2013 6:04 am

Elgondolkodtam, hogy vajon mennyit tudhat a férfi. Az egyértelmű lehetett a számára, hogy lázadó vagyok – sikeresen lebuktattam magam. De a rangomat nem tudhatta, ami valamelyest megnyugtatott.
- Rendben, induljunk. Való igaz, nem kellene visszakerülni - legközelebb nem biztos, hogy ilyen szerencsénk lesz. – bólintottam hát, felkészülve az indulásra.
- Akkor mire várunk? – lépett előre vigyorogva Drake, és elhagytuk a bázist. Odakint a téren aztán megtorpantam, és a távozó kalóz hátának szóltam.
- Tudom, már megpróbáltunk szétszóródni, de most lehet jobban járnánk vele. – vetettem fel ismét az elkülönülést. Sikeresen kijutottunk, és valószínűleg kettőnket fogják keresni, ezért egyedül kevésbé vonunk magunkra figyelmet. Legalábbis ebben reménykedtem.
- Akkor jó szelet, jó szerencsét! – búcsúztatott szertartásosan, mire én csak biccentettem felé.
- Sok szerencsét neked, barátom. – léptem be egy kis sikátorba, és vissza se nézve kezdtem futni, amíg egy forgalmas utcához nem értem. Ott normális tempóra váltottam – bár alighanem feltűnést keltett egy tengerész, ezért első utam egy kis boltba vezetett.
- Szépjónapot! – köszöntöttem a boltost, ahogy a ruhákhoz léptem. – Eltávon vagyok, mégis, a ruháim az előző bázison maradtak, ezért szeretnék magamnak újat vásárolni. – magyaráztam a boltosnak, ahogy válogattam a ruhák között. Szerencsére nem gyanakodott, és készségesen segítette a ruhák közti válogatást. Végül egy, a szokásostól eltérő ruházat mellett döntöttem – jobb az óvatosság.
- Akkor, ha jól sejtem… – kezdtem az erszényemben kutatni, mire a boltos vadul megrázta a fejét.
- Kérem, jó uram, nem számítanék fel hasznot a tengerészet egy embere kárára. – sietett leszögezni, bár biztos voltam benne, hogy ugyan úgy felszámol – bár, az átlagosnál jóval kisebb – hasznot.
Elégedetten léptem hát ki új felszerelésemben – a tengerészeti egyenruhát feltűnés nélkül ejtettem bele egy kukába – és masíroztam a kikötő felé. Új felszerelésem – kék ing, fekete nyakkendővel feszített felsőtestemen, fekete nadrággal. A fejemre egy szintén fekete kalapot húztam, hogy eltakarjam feltűnő szőke hajkoronám. Ezután egyhangúan telt a sétám a kikötőig, ahol csónakom még mindig engedelmesen várt – ami meg kell valljam, meglepett. Attól féltem, az üres hajó túl nagy feltűnést kelt, és az érdeklődők kifosztják, esetleg kisajátítják maguknak – de szerencsére semmi ilyesmi nem történt.
Unatkozva vártam hát a csónakban a vontatóhajót – felettesem elmondta, hogy ezek a dial-lal működő gépezetek vontatják ki a kifelé igyekvőket a szigetről, és hogy ingyenes az utazás rajtuk. Ahogy befutott a hajó, elkaptam a felém vetett kampót, és beakasztottam csónakomba, mire egy undok rántás keretében el is indultam kifelé erről a szigetről. Miközben hátradőltem, és engedtem a napnak, hogy fényében részesítsen és a hajó álomba ringasson, egy hang szakította meg a kezdődő pihenésem.
- Raten! – kiabált valaki, mire kinyitottam a szemem, és több vigyorgó alakot láttam meg a vontatóhajón.
- Mit kerestek itt? – kérdeztem álmos hangon, és visszacsuktam a szemem. Látni se akartam ezeket a parancsszegő alakokat, akik az embereim voltak.
- Féltünk, hogy egyedül nem tudod megoldani. És segíteni akartunk… Nem csak téged, de minket is…
- ELÉG LEGYEN! Majd megvitatjuk… otthon. – zártam le a beszélgetést. Nem akartam, hogy még több információt szivárogtassunk ki, illetve hogy belelovalják magukat az egészbe. És még inkább, még nem akartam erről beszélni. Ezért a fejembe húztam a kalapot, és egy mély sóhaj után álomba zuhantam. Utolsó gondolatom még Drakehez kanyarodott vissza. Úgy éreztem, még összefutunk egyszer.

Tárgy: Re: Hajtóvadászat Szer. Ápr. 10, 2013 8:35 am

Na, remélem, sikerült minden igényeteket kielégítenem a kalandotok során, örömmel láttam, hogy a küldetés végére többé - kevésbé sikerült összemelegednetek. Viszont nem ragozom tovább, inkább rátérek az értékelésre, hiszen minden bizonnyal erre vártok már attól a pillanattól kezdve, mikor jelentkeztetek. Jutalmatok 300 TP és 400.000 ßeli! Vérdíjat nem tűznek ki a fejetekre, ugyanis valamiféle megmagyarázhatatlan félreértésnek köszönhetően két másik törvényen kívüli nyakába varrták a történteket!